Hírek
A turizmus szolgálatában az RG-Net rendszerei
<<< VisszaA 2008. óta üzemelő Pulai Lovaspark a technika és a lovas társadalom igényeinek növekedéséhez igazodva pályázati forrásból nagy léptékű fejlesztéseket vitt véghez, melyből az RG-Net Kft. is tevékenyen kivette a részét.
A Pulai Lovaspark a Balatontól pár percre, 14 hektárnyi területen helyezkedik el, ahol családias környezetben várja a hobbi, kezdő, haladó és profi lovasokat. 2008. május 08-án nyitotta meg kapuit a lovas tömeg-, szabadidő-, túra-, és versenysport kiszolgálására és fejlesztésére, hazai és nemzetközi versenyek rendezésére. 2011. őszén készült el a Pulai Lovaspark új központi, szociális épülete, mely az indulás óta a legnagyobb fejlesztési beruházás volt a létesítmény életében. A park kialakítása a lovasok és az ide látogató vendégek teljes kényelmét hivatott szolgálni és kiszolgálni. A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség közreműködésével pályázati forrásból sikerült a Lovasparknak az alap szolgáltatási körét kiegészíteni: Nyári lovas turisták elhelyezése lovaikkal együtt; Gyermekek lovagoltatása télen; Szülök lovaglása közben a gyermek hasznos időtöltésének megteremtése; Mozgássérültek, fogyatékosok lovagoltatásának megteremtése; Nemzetközi szintű versenyek rendezése; Táboroztatási lehetőség (gyermekeknek is); Oktatási és továbbképzési lehetőség (elmélet + gyakorlat).

A birtok gyengeáramú védelmi rendszerének kialakítását az RG-Net Kft. szakembereire bízták. A területen riasztó-, beléptető- és IP kamerás megfigyelőrendszer valamint vezetéknélküli belső hálózat készült.
A Lovaspark üzemeltetői remélik, hogy sikerül egy olyan, minden igényt kielégítő attrakciót kialakítani, ami hozzájárul a lovas turizmus növekedéséhez, a Balatoni Üdülőkörzet turisztikai vonzerejének növekedéséhez, hiszen hasonló szolgáltatást nyújtó vállalkozás nincs a környéken. A birtok minden igényt kielégítő infrastruktúrájához az RG-Net Kft. is hozzájárult.






